Tisztelt Tagság!

  1. április 22-e fontos nap lenne Egyesületünk életében.

Ezen a napon terveztük megtartani Tisztújító Közgyűlésünket, amelyen Elnököt és Elnökséget választunk a következő 5 évre.

Sajnos a járványhelyzet miatt azonban ezt a nagyon fontos eseményt a tervezett napon és helyen nem tudjuk megrendezni, így most csak arról tudunk Benneteket tájékoztatni, hogy mit tehetünk a hatályos jogszabályok, vagyis a 484/2020. (XI. 10.) Kormányrendelet tükrében, amely május 23-ig megtiltja az ilyen jellegű és létszámú rendezvények szervezését.

Az online térben megszervezett Közgyűlés lehetőségét szintén el kellett vetnünk, mivel értesüléseink szerint több olyan tagunk is van, akik nem rendelkeznek a részvételhez szükséges eszközzel, technikával, így a döntésünkkel Őket elzárnánk a részvétel és a szavazás lehetőségétől, ami szabálytalanná tenné a lebonyolítást.

A fentiek okán egyelőre sem új időpontot, sem pedig új helyszínt nem tervezhetünk, mivel ma még nem lehet tudni, hogy mit tartalmaz majd az új (május 23-i) Kormányrendelet, másrészt, – éppen emiatt – jelenleg egyetlen intézmény sem adhat rá engedélyt, hogy megjelöljük befogadó helyszínként.

Amit megtehetünk, és ami kötelességünk is, az annyi, hogy közzétesszük a Közgyűlésre készült írásos beszámolókat, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a Közgyűlés napirendi pontjait tartalmazó eredeti meghívó és az előző év pénzügyi és szakmai beszámolóiról készült írásos anyagok mostantól elérhetőek a hivatalos web oldalunkon és az Egyesület titkárságán kinyomtatva, ahonnan aláírás ellenében elvihetőek a példányok, amikor a létesítmény nyitva lehet. Ezen túlmenően minden tagunknak eljuttatjuk a dokumentumokat e-mailben is, illetve természetesen ott lesz majd a közgyűlés helyszínén is valamennyi.

Bízunk benne, hogy a Tisztújító Közgyűléssel kapcsolatos minden pontos és végleges információval hamarosan jelentkezni tudunk!

1908 SZAC Budapest
Elnökség